- A világ második legkeresettebb árucikke (a kőolaj után) a kávé.
- A légmentes csomagolást egy honfitársunk találta fel, nevezetesen Illy Ferenc.
- Törökországban a házasságot érvényteleníteni lehetett, ha férj nem biztosított kellő mennyiségű és minőségű kávét a feleségének.
- Többször is megpróbálták betiltani a keletről érkező, elsőre gyanús italt, elsőként Mekkában 1511-ben, majd 1623-ban IV. Murad, török szultán halálbüntetést adott a fogyasztásáért, habár nem volt így sem elég elrettentő. Miután a 17. században megérkezett Európába is a kávé, gyanakvással fogadták, de VIII. Kelemen pápának annyira ízlett, hogy határozott voksát tette le a fekete ital mellett. II. Károly, félve a kávéházakban születő pletykáktól 1675-ben bezáratta az összes helyet, de ezt a tilalmat csak 11 napig tűrte a nép. II. Frigyes, porosz király 1777-ben gazdasági okokból próbálkozott rendelettel átszoktatni az embereket a kávéról a sörfogyasztásra, kisebb sikerrel. A kávé ezt is túlélte. :)
- 1785-ben komoly forradalom tört ki, mert a nép nem tűrte tovább azt a törvényt, miszerint a kávét csak nemesek, papok és magas rangú tisztek fogyaszthatják.
- A kávé őshazájában, Etiópiában a legszegényebb háztartásban is ott van a kávé főző szett, egy kávé elkészítése akár 1 órát is eltarthat, ezalatt a ceremónia alatt beszélik meg az élet dolgait.
- Görögorzságban és Törökországban a hagyomány szerint mindig a legidősebb kap először kávét.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.