Kávé Krónikás

A vöröslő bokor

Szikkadt idő volt, egy csepp eső sem esett az elmúlt hónapokban. A növények kiszáradva susogtak a mezőn. Sárga fű zizzent meg a bokor mögött. Lassan kirajzolódott egy emberi alak a távolban. Bottal a kezében sétált, de úgy, mint aki nem tudja pontosan merre tart, lassan közeledett. Nézett jobbra, nézett balra, mint aki keres valamit. Így is volt. Mögötte jó pár méterrel 15-20 kecske követte lépteit, úgy néz ki az elkóborolt társait kereste a pásztor.

Ahogy felért a domb tetejére alaposan szétnézett és nem is olyan messze, 1-2 km-re meglátott egy nagyobb területet, ahol a cserjék közt megpillantott egy kisebb csapat kecskét. Ott gyülekeztek 3 bokor körül, valamit nagy kedvvel lakmároztak. Pont az a 4 kecske volt az, amelyik hiányzott a csapatból.

Hejjj ezek a jószágok, már megint mit találhattak? – gondolta magában, majd összegyűjtve megmaradt nyáját elindult a bokrok felé.

Ahogy közelebb ért, látta, hogy a 4 kecske egy bizonyos pirosan izzó bogyóból eszik. Elsőre megijedt, nehogy bajuk essék a jószágoknak, de aztán megnyugtatta magát. Hisz ha a Jóisten megadta neki ebben a nagy szegénységben ezeket a jószágokat, csak figyel arra is, hogy olyan növényt teremtsen eléjük, amelyiktől nem esik bántódásuk.

Ez a gondolat elég logikus volt a pásztor számára, hogy megnyugodjon. Lassan esteledni kezdett, így kénytelen volt a 4 állatot visszaterelni a nyájához, szippantott egy nagyot a levegőbe – ma sem lesz eső – állapította meg, s elindult vissza a dombnak, azon túl volt a falu, az ő kis faluja. Tulajdonképpen az egész világ ennyi volt neki, nem is hiányzott több.

Éppen ahogy beesteledett, akkor ért az ólhoz. Saját kezével készítette el a jószágoknak, amikor megkapta apjától a nyájat. Az öreg már nem élhette meg, hogy tető is került rá, de biztos büszke lenne, ha látná – futott át a gondolat a pásztor agyán, majd felemelte a széles sorompót, hogy a kapun át beterelje a nyájat az éjjeli helyére. Ahogy szaladt be a sok jószág, azt vette észre, hogy a sok kifáradt kecske között pont 4 kecske van, akik olyan vidáman ugrándoznak, mintha csak most ébredtek volna. A fáradtságnak még csak nyoma sem látszott rajtuk. Jól ismerte mindegyik kecskét a gazda, így nem volt nehéz észre vennie, hogy pont a 4 elkószált kecske a legélénkebb. Nagy nehezen beterelte őket a helyükre, aztán ő is nyugovóra tért. A dolog azonban nem hagyta aludni sem. Reggelre el is döntötte, visszamegy és megnézi azt a pár bokrot meg a piros gyümölcsét, csak az lehet az oka, hogy a kecskéi így megélénkültek. Lehet valami varázsszer van benne. S mivel a kecskék reggelre teljesen egészségesek voltak, így nem is tétovázott tovább, elindult a bokrokhoz, hogy személyesen ízlelje meg az új felfedezett gyümölcsét.

Odafelé menet gondolkodott is sokat, ha most valami nagyon finomat talál, akkor még a végén ő lehet a leggazdagabb ember a faluban. Akkor meg tudja javítani a ház falát és édesanyjának is felépítheti a külön szobáját, hogy ne zavarják egymást azon a kis helyen, amin most kell osztozniuk. Büszke apa volt ő ugyanis, 2 fia és 3 lánya van, az asszonnyal együtt így 8-an élnek együtt 2 szobában. Nagyon szeretik egymást, de ahogy nőnek a gyerekek, egyre kevésbé férnek el. Jövőre már muszáj lesz kibővíteni a viskót. Ahogy ezen morfondírozott, egyszercsak ott találta magát a 3 bokor előtt. Szép vörösen izzó gyümölccsel volt teli, egy fürtön egy egész marokkal volt a szemekből.

Nem is tétovázott soká, teleszedte a batyuját meg még 2 zsákot is, s az íze kedvéért a szájába is pottyantott 3-4 szemet, vidáman elrágcsálta. Jó lédús gyümölcshúsú növény volt, ám a közepén két apró kis maggal, azok kissé kesernyések voltak, de az összhatást nem rontotta. Ezen a napon a pásztor többször is lakmározott a zsákmányából, noha csak óvatosan, mert még mindig nem tudta, vajon milyen hatással lesz rá.

Ahogy este tartott hazafele, csak akkor tűnt fel neki, hogy délután le sem feküdt szunyókálni, és még most alkonyatkor sem azon jár az esze, hogy ahogy hazaér és dolga-végeztével leül az asztalhoz, hogyan pihenjen meg…sőt, olyan kicsattanóan erősnek és frissnek érezte magát, hogy amikor belépett az ajtón, izzó szemeivel még a kedves kis feleségét is zavarba hozta. Igaz, ami igaz, rég bújtak így egymáshoz, mint azon az estén. Másnap, habár az asszony sem bánta az éjszakát, mégis ráparancsolt, hogy vegye az újdonsült szerzeményét és vigye ugyan fel a hegy tetejére, a papokhoz, azok majd megmondják, hogy szabad-e ilyet ennie, mert bizony ő amióta ismeri a pásztort, még nem látta így feltüzelve.

Mit tehetett hát a gazda, őt is foglalkoztatta, hogy mi lehet ez az új gyümölcs, na meg bízott benne, hogy ha a papok áldásukat adják rá, akkor az ő kis felesége sem háborgatja ezért tovább, felment hát a kapucinusokhoz és eléjük tárta zsákmányát. Rendre elmesélte nekik milyen hatással volt a kecskékre, aztán saját magára, nem szégyellte ő azt, de a papok csak csóválták a fejüket.

Nem tudták mit mondjanak, sose láttak és nem is hallottak ilyenről, így hát úgy döntöttek, inkább megsemmisítik a szerzeményt, főleg, hogy ilyen izgágává teszi az embert, így érveltek, ez biztosan csak bűnös dolog lehet, ördögtől való, nem illik az ilyet,

Azonnali hatállyal el kell égetni ezt a termést!! Így szólt a parancs.

Sajnálta a jó pásztor, hogy ilyen rövid kalandja lehetett csak az új növénnyel, de jobban tisztelte ő a rendet, mintsem hogy ellenük forduljon, így hát másnap elhozta azt a 2 zsákot is, amit teleszedett a piros csodából és felrakta a már előkészített máglyára mind egy szemig.

Az egész rend lenn volt az udvaron, mindenkit foglalkoztatott a rituális megsemmisítés.

A főpap fogta a fáklyát és jól a máglya alá gyújtott. A zsákok izzani kezdtek, s a bennük lévő gyümölcs már hamarosan sercegni kezdett a parázson. Nem telt bele sok időbe, amikor a sercegésből apró ropogás lett és olyan illatfelhő kerekedett a nagy máglya köré, amilyet még nem szagoltak. Íncsiklandozó, finom illat volt az, isteni illat, melytől összefutott a nyál a szájukban. Úgy szívták be az illatot mind egy szálig, mintha az utolsó levegőjük lenne.

Mit az Isten, a Főpap hangosan felkiáltott és így szólt:

Azonnal oltástok el a tüzet, s hozzátok elém a pásztort, aki ezt a termést elénk rakta!!

Megijedt a pásztor, azt hitte, most meg fogják büntetni, de a főpap vonásai egyszeriben meglágyultak, az ember vállára tette a kezét, s nyomatékosan belenézett a szemébe. Megparancsolta neki, hogy hozzon még 2 zsákkal ebből a gyümölcsből.

Az a termés, amely ily isteni illatot áraszt ki magából, csakis a Mindenhatótól érkezhet – mondta nagy örömmel a főpap, és összehívta a szakácsait, hogy megbeszéljék, mit lehetne tenni a gyümölccsel.

Ahogy visszaért a pásztor az újra teli zsákokkal, a papok nagy sürgés-forgásba kezdtek. Főzetet kezdtek készíteni, s azt itták meg, a magját megpirították a kövön s azt rágcsálták napjában többször is. Olyan illat kúszott le a hegy tetejéről, hogy az egész környék a csodájára járt.

Így a papok megbízták a pásztort, hogy szállítson annyit ebből a gyümölcsből, amennyit csak tud. Neki sem kellett többet mondani, felkutatta az összes környező bokrot, s újakat ültetett a saját kertjében is. A papok pedig hálásak voltak neki, hiszen a hosszú imádkozásra kiválóan alkalmazták az élénkítő hatását az új isteni gyümölcsnek, s ami megmaradt, abból a környék lakosait látták vendégül 1-1 ünnepi alkalommal.

Így készülhettek el az első kávék a világon, s így lehetett a szerencsés pásztor az első kávé beszállító és termesztő kerek e földön. Meg is gazdagodott ő is és a családja is.

Így volt hát vagy csak mese tán, már magam sem tudom, aki nem hiszi, járjon utána.